Kezdőlaptanulás felnőttként69 motivációs idézet a tanuláshoz

69 motivációs idézet a tanuláshoz

69 motivációs idézet a tanuláshoz

Veled is előfordult már, hogy a tanulás helyett csak bámultál ki a fejedből, és azon gondolkoztál, mi mindent mást csinálhatnál abban a percben?

Többször érzed úgy az életedben, hogy kell egy kis lökés, mert nem tudsz úgy koncentrálni a céljaidra, mint szeretnél? Kell egy kis motiváció, hogy új erőre kapj?

69 motivációs idézet a tanuláshoz

Reméljük, hogy ezek az idézetek segítenek abban, hogy újra motivált legyél és határozottan tarts a céljaid felé.

És hogy miért és mennyire működnek ezek? Erről írok pár sort a poszt végén. 😉

Motiváció tanuláshoz

Most ebben szeretnék segíteni Neked tanulással kapcsolatos idézetekkel, hogy újra erőre kapj, és maximális erőbedobással küzdj a céljaidért.

Olyan idézeteket gyűjtöttem össze, melyek segítenek megtalálni a tanulás igazi célját:

Csak azoktól tanulhatok, akik tudnak, és csak tőlük tanulva kerekedhetek föléjük.
Ayrton Senna

Tanulj meg mindent, amit lehet, amikor csak lehet, akitől csak lehet! Egyszer eljön az az idő, amikor hálás leszel ezért magadnak.
Sarah Caldwell

Akárki, aki abbahagyja a tanulást, öreg, legyen bár 20 vagy 80 éves. Akárki, aki folyamatosan tanul, fiatal marad. Az élet legnagyobb dolga az, hogy az eszedet fiatalon tartsd.
Henry Ford

A világ legjobb tanulási módszere, ha munka közben nézzük a mestereket.
Michael Jackson

A szüleim barátainak és az ő gyerekeiknek is a nagy része diplomás. De ez nem jelenti azt, hogy sikerült olyan munkát találniuk, amilyet szerettek volna. Éppen ellenkezőleg: elvégeztek egy egyetemet csak azért, mert valaki egyszer, amikor az egyetemek fontosnak tűntek, azt mondta, hogy az érvényesülhet az életben, akinek van diplomája. És sorra tűnnek el a kiváló kertészek, pékek, antikváriusok, kőművesek és írók.
Paulo Coelho

Csak az számít valójában tanulásnak, amit a magam módján tanulok, miközben azt teszem, amit tenni akarok.
Richard Bach

Ha egy évre tervezel, ültess rizst; ha húsz évre tervezel, ültess fákat; ha a következő generációknak tervezel, tanítsd az embereket.
Közmondás

A való világban valami sokkal többre van szükség, mint jó érdemjegyekre. Hívhatjuk rámenősségnek, kurázsinak, belevalóságnak, elszántságnak, virtusnak, agyafúrtságnak, merészségnek, állhatatosságnak és éleseszűségnek. Ez a tényező, bárhogy is nevezzük, sokkal inkább meghatározza az emberek jövőjét, mint az iskolai bizonyítványuk.
Robert Toru Kiyosaki

Nincs hatalmasabb erő, mint a tudás: a tudással felfegyverzett ember – legyőzhetetlen.
Makszim Gorkij

Amikor azt mondod: „Feladom!”, gondolj arra, hogy ilyenkor másvalaki azt mondja: „Egek, micsoda lehetőség!”
H. Jackson Brown

A lehetetlen csupán egy nagy szó, amellyel a kis emberek dobálóznak, mert számukra könnyebb egy készen kapott világban élni, mint felfedezni magukban az erőt a változtatásra. A lehetetlen nem tény. Hanem vélemény. A lehetetlen nem kinyilvánítás. Hanem kihívás. A lehetetlen lehetőség. A lehetetlen múló pillanat. A lehetetlen nem létezik.
Muhammad Ali

Ha meg tudtad álmodni, meg is tudod tenni!
Walt Disney

Az, hogy senki sem számít rá, hogy megteszed, még nem jelenti azt, hogy képtelen vagy rá.
Sarah Addison Allen

A tanulás a legerősebb fegyver, amivel megváltoztathatod a világot.
Nelson Mandela

Célozd meg a Holdat! Még ha elhibázod is, a csillagok közt landolsz.
Phineas Taylor Barnum

Bármire képes vagy. Ezt se felejtsd el. Mindenki tud valamit, amit ő tud a világon a legjobban. Azért született meg.
Kornis Mihály

Az ember soha nem elégedhet meg azzal, hogy a földön kússzék, ha igazából szárnyalni vágyik.
Helen Keller

A tétovázás gyengíti az akaratot. Nincs helye a kétségeknek. Cselekedni kell.
Ken Follett

A különbség a között, amit megteszünk és amire képesek lennénk, megváltoztathatná a világot.
Mahatma Gandhi

Ne rémítsen a szakadék álmaid és valóság közt. Ha a képzelet szárnyára vesz, meglesz a híd is hamar.
Belva Davis

Nem legyőzni kell az akadályt – hanem túljutni rajta. (…) A folyó nem áll le vitatkozni az útját álló sziklával, hanem átfolyik rajta, s derűsen rohan a tenger felé.
Müller Péter

Mivel mindenki a maga módján látja a világot, a maga módján éli meg nehézségeit és a sikereit. Tanítani annyi, mint megmutatni a lehetőséget. Tanulni annyi, mint élni a lehetőséggel.
Paulo Coelho

Minél több tapasztalattal rendelkezel és minél mélyebb a tudásod, annál több mindenre alapozhatsz.
Tina Seelig

A legtöbb ember annyi mindent művel az életében, hogy nem jut ideje önmagát művelni.
Fitos Vilmos

A sikeres számítógépes keresés titka a megfelelő kérdésfeltevés. Pontos kérdés hiányában a világ összes adatához való hozzáférésnek sem volt semmi haszna.
Ken McClure

Az élet nagyon egyszerű: mindenfélével foglalkozol, legtöbbje bukás, néhány dolog sikerül. Ami sikeres, azt tovább csinálod. Ha nagyon jól megy, mások utánozzák. Erre valami másba fogsz. A kulcs a valami más kitalálásában van.
Tom Peters

Igen, a kockázatvállalásban benne van a kudarc veszélye. Különben sikervállalásnak hívnánk.
Tim McMahon

Emlékezzél arra, hogy miközben minden ember azt állítja: a legnagyobb jó az okosság, kevesen vannak, akik e legnagyobb jót megszerezni igyekszenek.
Püthagorasz

Adj lehetőséget a dolgoknak, hogy megtörténjenek! Adj lehetőséget a sikernek, hogy bekövetkezzék! Lehetetlen megnyerni a versenyt, ha nincs bátorságod odaállni a rajthoz, lehetetlen bármiben is győznöd, ha nincs bátorságod harcolni. Nincs tragikusabb, mint az olyan ember élete, aki megálmodott valamit, akiben ott él a becsvágy, de aki állandóan csak vágyakozik, reménykedik, és sosem ad lehetőséget az álmának, hogy megvalósuljon. Egy pislogó álmot dajkál, de nem tesz semmit, hogy a parázs lángra lobbanjon.
Richard M. DeVos

Amit nem értesz, abba ne fogj, hanem tanuld meg előbb, mi a teendő; így lesz az élet számodra könnyű.
Püthagorasz

Tapasztalatainkból semmit sem tanulhatunk, csak abból, ha elgondolkozunk rajtuk.
Robert Sinclair

Ha elölről kezdhetném az életet, ugyanazokat a hibákat követném el, csak sokkal korábban.
Tallulah Bankhead

Gondolkodás nélkül tanulni: felesleges vesződés; tanulás nélkül gondolkodni: veszedelmes.
Konfuciusz

A tanulás nem felkészülés az életre, a tanulás maga az élet.
John Dewey

Aki úgy gondolja, hogy a tanulás drága, próbálja ki, milyen a tudatlanság.
Benjamin Franklin

A tanulás nem más, mint annak felfedezése, hogy valami lehetséges.
Fritz Perls

A tanulás hatékonyabb, ha nyitottak vagyunk mindenre, ami esetleg igaznak bizonyul.
Alison Gopnik

Tarts ki! Semmi sem állhat az utadba, ha elég kitartó vagy. A tehetség nem elég. Láttunk már elég tehetséges embert, akik nem vitték semmire. Lehetsz zseni, de a meg nem értett zseni elcsépelt fogalom. A tanulás sem elég: a világ tele van lecsúszott lángelmékkel. Csak kitartással és céltudatossággal viheted valamire.
Calvin Coolidge

Az elégedett és boldog élet kulcsa a tanulás és az öröm összekapcsolása. Az öröm nélküli tanulás kimerít, a tanulás nélküli öröm pedig rendkívül unalmas.
Richard David Precht

Ha azt hiszed, tudsz valamit, az a legbiztosabb akadály a tanulás előtt.
Frank Herbert

Az a szép a tanulásban, hogy senki sem veheti el tőled.
B. B. King

A tanulás folyamatával mindig együtt jár a kudarc.
Paula Gosling

A tanulásnál mindig az jelenti a legnagyobb akadályt, amiről az ember azt hiszi, hogy nem képes megtanulni.
Ruth Werner

A naiv szembenállás az egyszerű tényekkel mindig az új felfedezés izgalmát idézi fel.
Péter Rózsa

Különös dolog a tanulás; minél tovább haladok, annál több olyan dolgot látok, aminek eddig a létezéséről sem tudtam.
Daniel Keyes

Küzdj azért, hogy fejlődésben maradhass! A jó vezetők mindig jó tanulók is.
John C. Maxwell

Olyan kevesen vagyunk, hogy a műveletlenség luxusát nem engedhetjük meg magunknak.
Kodály Zoltán

A gyermek feje nem edény, amit meg kell tölteni, hanem fáklya, amit lángra kell lobbantani.
Galileo Galilei

A gyermekkor évei azok az esztendők, amikor a szív a legérzékenyebb, leghajlékonyabb. Amit oda elültetnek, azt aligha lehet valaha is onnan kipusztítani.
J. F. Oberlin

Nem az vagy amit tudsz, hanem az, amit hajlandó vagy megtanulni.
Mary Cathrine Bateson

A hibákat úgy kerülheted el, ha tapasztalatot szerzel. Tapasztalatot úgy szerzel, ha hibákat követsz el.
Laurence J. Peter

Hogy jó győztes légy, még jobb vesztesnek kell lenned.
Michael Schumacher

Amíg nem adod fel, nem tudnak legyőzni.
Andrew Matthews

Az olyan helyekre vezető utakat, ahová érdemes eljutni, nem lehet lerövidíteni.
Helen Keller

A próbatételek néha nehezebbek, mint ahogy képzeltük. A tanuláshoz azonban elengedhetetlenek, és mindegyik közelebb visz az álmaink megvalósításához.
Paulo Coelho

Előbb csináld azt, ami szükséges, utána azt, ami lehetséges, és máris azt fogod csinálni, ami lehetetlen.
Assisi Szent Ferenc

Nem baj, ha lassan mész, az a fontos, hogy ne állj meg.
Konfuciusz

Magad azzal ékesíted, ha elmédet élesíted.
Joanne Kathleen Rowling

Ez kölcsönbe megy: az emberek, miközben tanítanak, maguk is tanulnak.
Lucius Annaeus Seneca

Sokat kell tanulnia az embernek ahhoz, hogy megtudhassa, milyen keveset is tud.
Széchenyi István

Az eleve okosakat és érdeklődőket mindig könnyebb tanítani, mint a kevésbé motiváltakat. De őket is lehet, csak a tanárok részéről több energiát igényel.
Kun Ádám

Élj úgy, mintha ma lenne az utolsó napod. Tanulj úgy, mintha örökké élnél.
Mahatma Gandhi

Túl hamar ítélünk bizonyos dolgokat kudarcnak, pedig azok csak tapasztalatok, a tanulási folyamat részei. Ha tudjuk, hogy mi nem működik, azzal egy lépéssel közelebb jutunk ahhoz, ami működik.
Bob Gass

Az egyetlen igazi tanulás: a lényünkben szunnyadó tudásnak tevékennyé ébresztése.
Weöres Sándor

A tanulásnak soha nincs vége. Minden életszakasznak megvannak a maga leckéi, amelyek várnak rád, ha megéred azt a kort.
Cherie Carter-Scott

A tanulás kötelesség. Az olyan ember, aki tudatlan, ha tenger kincse van is, olyan, mint az egy napig élő féreg.
Gaál Mózes

Alapvetően kétféle tanulás létezik. Megtanulunk cselekedni, és megtanulunk elkerülni dolgokat.
Feldmár András

Valódi tudással rendelkezni sokkal több bánattal jár, mint boldogsággal, több fájdalommal, mint örömmel, de az ember csak gazdagabbá válik és gyarapodik az által, ha tanul.
Iskender Pala

Egyetlen nap sem vész kárba, melyen tanultál valamit.
David Eddings

Bízom benne, hogy meghoztam a kedved a tanuláshoz, és most még nagyobb erőbedobással tudsz nekiállni feladataidnak.

Bizony, nálam is sokszor előfordul, hogy elvesztem a motivációmat, nehezen haladok a dolgaimmal, megtorpanok.

Ekkor átgondolom, hogy mik az igazi céljaim, hová szeretnék eljutni, és ha ez még mindig nem elég ahhoz, hogy újra lendületbe jöjjek, rásegítek némi motivációval.

Ezek a tanulással kapcsolatos idézetek szerintem nagyon találóak, és gyakran segítenek azon, hogy motiváltabb legyek, és nagyobb kedvvel nekiálljak a tanulásnak vagy a munkának. Ezek a gondolatok is segítenek abban, hogy ne adjam fel az álmaimat, tartsak ki, menjek tovább.

Ez a hozzáállás segített hozzá például ahhoz, hogy ezzel a tanfolyamokkal és tanulással kapcsolatos oldallal és bloggal már több millió emberhez elértünk, és bízom benne, hogy segítettünk is a hasznos tartalmakkal.

Sokan alábecsülik a motivációs anyagokat, de tapasztalatból állítom, hogy működnek. Nem szeretnék túl részletesen belemenni a témába, de az egyik oka, amiért működnek a motivációs idézetek, az az, hogy sokkal többet ki tudsz hozni Magadból, ha a kudarc helyett a sikerre hangolod az elmédet. És ezek a pozitív gondolatok kiváló alapot nyújtanak hozzá.

Fontos, hogy állj hozzá nyitottan, olvasgasd a motiváló idézeteket, és hagyd, hogy segítsenek. És persze ne feledd, hogy ez csak az első lépés: ha már megvan a motivációd, meríts belőle erőt, és cselekedj!

Kövesd az álmaidat, kezdd el végre a kiválasztott tanfolyamot vagy szakmai képzést, fejezd be végre az elkezdett tanulmányaidat, vagy ha ez a vágyad, alapítsd meg végre álmaid vállalkozását!

Ha pedig gyengül a motivációd, olvasd el újra az idézeteket.

Mentsd el könyvjelzőbe, hogy bármikor idetalálj.

Oszd meg a közösségi oldalakon, és írj 1-2 ajánló mondatot, hogy ismerőseidnek is hasznos legyen, és Ők is erőt tudjanak belőle meríteni.

Szabó Andrea
Szabó Andrea
2012-ben szereztem diplomát az ELTE Bölcsészettudományi Karán, és 2014 óta foglalkozom felnőttképzéssel. Pályafutásomat oktatóként kezdtem, majd oktatási portálok szerzőjeként és szerkesztőjeként folytattam. Munkám során közreműködtem a legnagyobb hazai tanfolyamkereső oldalak és oktatási portálok tartalmainak kialakításában. Hiszem, hogy akkor tudunk igazán hatékonyan dolgozni, ha szeretjük, amit csinálunk. Éppen ezért célom, hogy mindenki megtalálja azt a hivatást, amelyben kiteljesedhet, és örömmel végezheti a munkáját. Ezt leginkább úgy tudom támogatni, hogy hiteles és átlátható tájékoztatást nyújtok a hazai felnőttképzési és szakképzési rendszerről.
RELATED ARTICLES

Népszerű cikkek