KezdőlapinformatikaA legkeresettebb informatikai szakmák

A legkeresettebb informatikai szakmák

Az informatikai szektornak gyakorlatilag csak olyan eleme van, ami bárki számára vonzóvá teheti a pályát.

A keresett informatikai szakmák széles köre bizonyítja, hogy megfelelő tudással gyakorlatilag azonnal el lehet helyezkedni Magyarországon.

A hiányszakmák általános vonása az is, hogy egy komoly szakember egészen biztosan magas fizetésért dolgozik, tehát a bérezés szintén egy vonzó oldala lehet ennek a szférának.

Általában a munkahelyi körülményekre sem lehet panasz, mivel egy informatikus mindig az évszaknak megfelelő fűtött, illetve légkondicionált, menő irodában végzi a munkáját a minden igényt kielégítő, kényelmes székében.

Végül, de nem utolsó sorban tegyünk említést arról is, hogy minden bizonnyal a legkeresettebb IT-s szakmák jelentik a jövőt.

Minden jel abba az irányba mutat, hogy míg számos munkakör eltűnik majd, addig informatikai szakemberekre bizony egyre nagyobb szükség lesz külföldön és Magyarországon egyaránt.

De nézzük meg, melyek legkeresettebb informatikai szakmák Magyarországon, és milyen képzések szükségesek ahhoz, hogy valaki ezen a területen dolgozzon.

Programozás alapjai

Mindent el kell kezdeni valahol. A Programozás alapjai tanfolyam pedig éppen ebben segít neked. Mert ha igazán profi akarsz lenni, akkor bizony nem árt biztos alapra építeni a tudásodat.

A keresett informatikai szakmák tanulmányozásánál kezdetben talán éppen az a legnehezebb, hogy hozzá kell szoknod az algoritmusok és a programozás szaknyelvének használatához.

A tanfolyam elvégzése során megismerkedhetsz azokkal a legfontosabb szoftverekkel, melyek a későbbi fejlődésed során elengedhetetlenül szükségesek lesznek ahhoz, hogy a keresett informatikai szakmák egyikének mestere legyél.

Szoftverfejlesztő

 

Ha pedig már elsajátítottad a programozás alapjait, akkor jöhet a legkeresettebb IT-s szakmák egyike.

A szoftverfejlesztő munkája azért rendkívül összetett, mert végigkíséri egy informatikai program útját az elkészítéstől, a tesztelésen át az üzembe helyezésig bezárólag.

Munkája során elsőként megtervezi, elemzi a felhasználói követelményeket és megfogalmazza a fejlesztés célkitűzéseit. Ezt követi a funkcionális egységek algoritmusok segítségével történő megtervezése és a különböző modulok egységes rendszerré integrálása. Végül a fejlesztés egyik legfontosabb részének a tesztelésnek az eredményei alapján végrehajtja a szükséges módosításokat.

Munkájának jelentősége felbecsülhetetlen, ezért soroljuk a szoftverfejlesztőt a legkeresettebb informatikai szakmák közé.

Képzéseinkkel többféle programozási nyelvet is elsajátíthatsz:

Szoftvertesztelő

 

SzoftvertesztelőMa már senki nem vonja kétségbe, hogy a szoftvereké a jövő. Amíg pedig lesznek szoftverek, addig azokat tesztelni is kell, így a szoftvertesztelőnek a legkeresettebb IT-s szakmák között mindenképpen helye van.

Amint arra már az előzőekben is tettem utalást, a tesztelés a szoftverfejlesztés folyamatának kulcsfontosságú eleme. Egy programot ugyanis egyáltalán nem elég csupán előállítani. Gondoskodni kell annak hiba nélküli működéséről valamint arról is, hogy az a kívánt célnak maradéktalanul megfeleljen.

A junior szoftvertesztelő képzés azoknak szól, akik precízek, alaposak, és szívesen keresik a hibákat.

A munkavégzés logikus gondolkodást, rendszerszemléletet és komoly problémamegoldó képességet is igényel, ezért is tartozik a szoftvertesztelő foglalkozása a keresett informatikai szakmák közé.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy az informatikai piac professzionális szoftvertesztelőkből folyamatosan hiányt szenved.

Egy jól felépített informatikai tanfolyam során megtanulhatod a manuális és automatizált tesztelés alapjait, valamint betekintést nyersz a tesztelési folyamatokba.

Ez a szakmai képzés kiváló belépési pont az IT világába, különösen azok számára, akik strukturáltan gondolkodnak és szeretik a részleteket.

Informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető (Rendszergazda)

A keresett informatikai szakmák felsorolásánál nem feledkezhetünk meg azokról a feladatokról sem, melyek elvégzése szinte minden munkahelyen létfontosságú.

Programot írni nem biztos, hogy minden vállalatnál kell, de a számítógépes hálózat üzemeltetetésére egészen biztosan mindenhol szükség van.

Az informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető munkájának központi eleme a cég infokommunikációs hálózatának, a szervereknek és a munkaállomásoknak zavartalan működésének biztosítása.

Feladatkörébe tartozik még a ma már egyre nagyobb teret hódító felhőszolgáltatásokhoz való kapcsolódás elérése és a folyamatos frissítések szemmel tartása is.

Ezen felül – a legkeresettebb IT-s szakmák egyikeként – közreműködése elengedhetetlen minden olyan informatikai feladat megoldásában, ami a döntések előkészítését és megvalósításának koordinálását érinti.

Webdesigner

Webdesigner

Nem hiszem, hogy újat mondok azzal, hogy weboldal nélkül teljesen elképzelhetetlen egy modern vállalkozás a XXI. században. Sőt, napjainkban már akár magánszemélyek, munkát keresők is rendelkeznek saját honlappal az álláskeresés megkönnyítése céljából.

Ennek megfelelően egyre szaporodik az igény a webdesigner tudása iránt is, így kerülhetett ez a foglalkozás a keresett informatikai szakmák közé.

A tanfolyam során nem csak azt tanulhatod meg, hogyan kell szép és igényes honlapokat készíteni, hanem számos egyéb hasznos készségnek is a birtokába kerülhetsz.

Egy weboldalnak ugyanis nemcsak szépnek, hanem minél látogatottabbnak is kell lennie. Ezért a keresőoptimalizálás minél magasabb szintre fejlesztése szintén a tananyag részét képezi a hatékony marketingtevékenység érdekében.

Nem lehet tehát véletlen, hogy a webdesigner és a webszerkesztő lassan a legkeresettebb informatikai szakmák Magyarországon.

Webprogramozó

Egy igazán sokrétű tudással rendelkező szakember azonban nemcsak honlapot tud létrehozni.

Rengeteg olyan egyéb elem van ma már keresett informatikai szakmák művelőinek tudástárában, ami egyre inkább nélkülözhetetlennek számít.

Egy gazdasági vállalkozás működése például ma már elképzelhetetlen egy jól működő webshop nélkül. A marketingkampány során kulcsfontossága lehet az automatikus e-mailküldés, a hírlevél, vagy éppen a kitölthető űrlap funkciójának is.

A webprogramozó munkája azért tartozhat a legkeresettebb IT-s szakmák közé, mert igen komoly képzettséget igényel.

Egy igazi webprogramozó nem előre gyártott modulok alapján dolgozik, hanem önállóan készíti el a kódot, ami csökkenti a feltörés lehetőségét is. Ez ugyan sokkal magasabb szaktudást és több munkát igényel, viszont a webprogramozó egyedi terméket tesz le az asztalra, ami sokkal vonzóbb megoldás az ügyfelek számára.

Kiadványszerkesztő

Kiadványszerkesztő

Bár az internetes megjelenés ma már többé-kevésbé uralja a cégek marketingtevékenységét, mégis hiba lenne azt gondolni, hogy ez lenne a hirdetések egyetlen területe.

Az internetes megjelenés terjedésével párhuzamosan a nyomdai technológia is komoly fejlődésnek indult, ezért lehet a kiadványszerkesztő is a keresett informatikai szakmák egyike.

A könyv- és lapkiadóknál, a szerkesztőségekben, sőt egyenesen kiadványszerkesztő stúdiókban is komoly szakmai munka folyik egy-egy nyomtatott kiadvány megtervezése érdekében.

A kiadványszerkesztő tanfolyam során megtanulhatod a nyomdakész anyagok elkészítéséhez feltétlenül szükséges alapismereteket: a színtant, a tipográfiai ismereteket vagy éppen a rajzoló programok használatát.

Az internet térhódítása ellenére a nyomdaipari termékek széles skáláját készítik el napjainkban is a legigényesebb kiadványoktól a tömegesen gyártott szóróanyagokig bezárólag.

Ebből kiindulva a kiadványszerkesztő munkájára még nagyon sokáig szükség lesz és a helye továbbra is biztosított a keresett informatikai szakmák között.

Junior frontend fejlesztő

Ha érdekel, hogyan kelnek életre a weboldalak, és szívesen dolgoznál látványos, felhasználóbarát felületeken, akkor a junior frontend fejlesztő szakma neked való. Ez az egyik legkeresettebb informatikai szakma, hiszen minden cégnek szüksége van modern, reszponzív webes megjelenésre.

Egy jól felépített informatikai tanfolyam során megtanulhatod a HTML, CSS és JavaScript alapjait, valamint betekintést nyerhetsz a legnépszerűbb frontend keretrendszerek világába is. A képzés után képes leszel önállóan weboldalakat készíteni, és akár már kezdőként is elhelyezkedhetsz.

Az informatikai tanfolyamok közül ez ideális választás, ha kreatív vagy, szereted a látványos eredményeket, és gyorsan szeretnél piacképes tudást szerezni.

Junior Java backend fejlesztő

A háttérben zajló folyamatok világa legalább olyan izgalmas, mint amit a felhasználók látnak. A junior Java backend fejlesztő képzés során olyan rendszerek építését tanulhatod meg, amelyek a webalkalmazások „motorját” adják.

A Java hosszú évek óta az egyik legstabilabb és legkeresettebb programozási nyelv, így ez a szakma kiemelkedik a legkeresettebb informatikai szakmák közül. Egy ilyen szakmai képzés során megismerheted az adatbázis-kezelést, a szerveroldali logikát és az API-k működését.

Ha logikusan gondolkodsz, szereted a rendszerek működését átlátni, és biztos karriert szeretnél, ez az informatikai tanfolyam remek választás lehet.

Multimédia-alkalmazásfejlesztő

Ha egyszerre érdekel az informatika és a kreatív tartalomkészítés, a multimédia-alkalmazásfejlesztő szakma ideális választás lehet. Ez a terület ötvözi a programozást a vizuális élménnyel – legyen szó animációkról, interaktív alkalmazásokról vagy digitális tartalmakról.

Az ilyen típusú informatikai tanfolyamok során megtanulhatod, hogyan hozz létre komplex multimédiás projekteket, és hogyan kombináld a technológiát a kreativitással. A képzés során szerzett tudás különösen értékes a marketing, a média és a szórakoztatóipar területén.

Ez az egyik legizgalmasabb informatikai szakma, ha nem csak kódolni szeretnél, hanem alkotni is.

Junior Fullstack API fejlesztő

A fullstack fejlesztők az IT világ „mindenesei”: egyszerre értenek a frontendhez és a backendhez is. A junior Fullstack API fejlesztő képzés során megtanulhatod, hogyan kapcsolódnak össze a különböző rendszerek, és hogyan épülnek fel modern webalkalmazások.

Ez a tudás különösen értékes a legkeresettebb informatikai szakmák között, hiszen a cégek olyan szakembereket keresnek, akik átlátják az egész fejlesztési folyamatot. Az informatikai tanfolyam során megismerheted az API-k tervezését, adatkezelést és a teljes alkalmazáslogikát.

Ha gyorsan szeretnél fejlődni, és széleskörű tudást megszerezni egyetlen képzés keretében, ez az egyik legjobb választás az informatikai tanfolyamok közül.

Bízom benne, hogy a fenti foglalkozások bemutatása után sikerült átfogó képet nyújtani arról, hogy melyek a legkeresettebb informatikai szakmák Magyarországon.

A fenti tanfolyamok közös jellemzője, hogy ezeknek a szakmáknak a választásával egészen biztosan jó irányba indulsz el a pályaválasztás útján.

Elsősorban azért, mert erre a tudásra egészen biztosan hatalmas igény mutatkozik már ma is a munkaerőpiacon.

Ez a tendencia pedig a következő években csak emelkedni fog, tehát a keresett informatikai szakmák elsajátításával egyenesen a jövőbe fektetsz be.

Bár a jó szakemberré válás folyamatos tanulást igényel, semmi kétség, hogy ez a ráfordítás egészen biztosan megtérül.

Szabó Andrea
Szabó Andrea
2012-ben szereztem diplomát az ELTE Bölcsészettudományi Karán, és 2014 óta foglalkozom felnőttképzéssel. Pályafutásomat oktatóként kezdtem, majd oktatási portálok szerzőjeként és szerkesztőjeként folytattam. Munkám során közreműködtem a legnagyobb hazai tanfolyamkereső oldalak és oktatási portálok tartalmainak kialakításában. Hiszem, hogy akkor tudunk igazán hatékonyan dolgozni, ha szeretjük, amit csinálunk. Éppen ezért célom, hogy mindenki megtalálja azt a hivatást, amelyben kiteljesedhet, és örömmel végezheti a munkáját. Ezt leginkább úgy tudom támogatni, hogy hiteles és átlátható tájékoztatást nyújtok a hazai felnőttképzési és szakképzési rendszerről.
RELATED ARTICLES

Népszerű cikkek